Terestyéni Tamás: KOMPORSZÁGAdy Endre -Ismeretlen Korvin-kódex margójára (részlet) Sírás és panaszkodás "Hozzád száll a mi nagy panaszunk, néhai való királyunk, Korvin, most amikor a magyar fórumon, Pusztaszeren, új nagy kötést csinálnak a magyarok. Hajh, vajon újat-e? Serlegetekbe még nem ömlött felvágott ereitek nedve, még nem kész a lakoma. Nem hallgatnátok-e meg még a lakoma előtt az igriceket? A mi mondanivalónk nem sok: értjük a magyar Athén fórumát, halljuk a szittya paripák prüszkölését. Tehát újból Európa ellen mentek, lovas magyarok? Az Időre röhögtök, miért legyen másként, mint Szvatopluk után: szent Ázsia nevében törtetni fogtok előre. Mi, fanyar igricek, azonban kiáltunk még egyet hozzátok. Omlásra készülő vérünket az egekig kiabáltatjuk föl: mit tettetek velünk? Mi komolyan vettük az Időt, mi 1896-ban komolyan 1896-ot írtunk, ti nem, ti csak 896-ot éreztetek akkor is. Meghurcolt benneteket ezer esztendő, át- és átitatta véreteket kun vérrel, tatár vérrel, szláv vérrel, örmény vérrel, görög vérrel, germán vérrel, oláh vérrel. Ti már nem lehettek Koppányok s Gyulák, s ti Koppányok s Gyulák vagytok mégis. Vívjátok a dühös szerelemi harcot Áron nyughatatlan népével: ebben a gyilkos ölelkezésben bíztunk eddig, a semita élesztőben, a zsidó segítségben. Elmúlt ez is, ez a bizalmunk: erős vagy te, Pusztaszer, erősebb vagy Jeruzsálemnél, erősebb vagy Babilonnál, erősebb vagy Rómánál, erősebb vagy Párizsnál. Légy hivalkodó: erősebb leszel Bécsnél is. Néha úgy képzeljük, ebben van a ti életetek, véreink, magyarok. Hogy megálltok, s kemény koponyátokat előreszegzitek, nem csalóka, tarka ideálok befogadására, de - döfésre. Hiszen álljatok meg, mradjatok meg, tartsátok meg koponyáitok kerekségét és keménységét, éljetek a magyar glóbusz nagyszerűen ostoba hitében. De mit csináltok velünk, mi is magyarok vagyunk, és minket elbolondítottatok Meséljük el: Európa ámulására ezelőtt valami negyven és pár évvel újra fölbukkantatok, én véreim. Nem akartátok, hogy Európa állattenyésztő legyen miattatok: mert teste közepében benneteket tenyészt. Már akkor Petőfitek is volt, valami csodálatos kultúrcsiklandozás borzongó kéjére emlékeztetek. Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza. Miért hazudták, hogy a komp - híd -, ó, Potyomkin, te kenetes kezű szent ember, te csak Katalin cárnőt csaltad meg. Idealisták és gonosztevők összeálltak, álság levegőköveiből várakat csináltak, teleujjongták a világot, hogy a Kárpátok alatt kiépült Európa.A Nyugattal szórványosan már régen elmátkázódtak itt lelkek, Magyarország durva embermatériájából már kicsillant egy sereg differnciálódásra érett és alkalmas molekula. A nagy Humbug nem Európának ártott meg, a hazugságot itthon hitték el. Miért hazudtak már az apáinknak, és miért adták a hazugságot tovább? Minekünk váltig azt mondták, hogy itt Európa van, kultúréletre készültünk, s megfeszített idegekkel rángattuk magunkat egyre előbbre. Közben zuhanások történtek, a Grünwald Bélák és a Péterfy Jenők menekültek, mihelyst tisztán láttak. Ki tudja, hányan és kik voltak ők, ki tudja, hányan jártak még rosszabbul, a többsége a szerencsétlen kiváltaknak csak vergődött. A nagy Humbugot meg nem ismerte, a nagy valóságba bele nem borzadt. Bulgária nem csinál Ripeket a fiaiból, nem hiteti el velük, hogy ő kultúrállam. A ploiesti-i oláh az ő nagy lángú fiát elküldi szépen franciának, a szerb iskola nem tanítja, hogy a szerb géniusz ormain jár a kultúrának. Minket kergettek előre, nem volt szabad hátranézni, meglátni, honnan megyünk robogva. Meglátni, hogy néhány fáraóé ez az ország, hogy szennyes állati életben tartják a milliókat. A fáraók azt akarták, hogy legyenek itt gúlák és piramisok. Vérét és idegét hordja össze néhány vak bolond: hivalkodjanak majd vele ők. Tízezer ember előreszaladt, európivá vált idegenben, vérben, gondolatban, kínban, szomjúságban. Egy túlfejlődött embertípus termett itt, mely előtte fut a magyar társadalomnak száz esztendővel legalább. Ezek a szent kengyelfutók nem is álmodták, hogy sarkukban százezrek nincsenek. Ime, egyszerre zúgás, a kendőzött Ázsia lemossa az arcát, szája bugyborékol, s kiárasztja folyóit, melyeknek áradata szörnyűséges, mint a Jankcekiangé. Turulok kerengnek a levegőbe, nyílzáport lőnek a Nap felé, támadásra készülnek a magyarok. Hányadikra, mióta a betűtanító olasz papokat koncolták? Nagy vagy, én népem, nagy vagy, én népem: ezer éve élsz folytonos harcban Európával, csapatokat gyűjtöttél közben, holott véreztél. De a gondolatot nem engedted győzedelmeskedni gyermekeid koponyáin, úgy élsz Európa közepén, mint eleven tiltakozás az állati élet megszűzietlenítése ellen. És hogy most utolsó dátuma járt le az Időnek, hatalmasabban kelsz fel, mint valaha: zajlik a tatárság a Kárpátok alatt. Kompország megindult dühösen Kelet felé újra: egy kis sarka leszakadt a kompnak, ott maradt a nyugati partok táján vagy tízezer emberrel; mi lesz ezekkel? Aranyas felét nem bánjuk, aranyuk partra veti őket valahol Nyugaton, nem kénytelenek érezni, hogy nincs hova menni. Hogy elnyeli őket a magyar tatárság, a valóság, melyre, íme, ma ébrednek szegény magyar Ripek, hogy ez elnyeli őket. Morituri te salutant: új magyar társadalom, az elámítottak, a becsapottak, az előreszaladottak, a kijátszottak, a túlfejlődött magyar lelkek, a vértanúságra kiválasztott magyarok. Ki-ki úgy oldja meg a maga nagy problémáját, ahogy tudja. Száz évvel előbbre élni nem lehet, bolygani az űrben nem lehet. Kompország Keletnek indul, kérezkedjék fel reá a gyenge. És látom az új áldozatot Hadúrnak, az új Gellért-papokat. Élén az új magyar társadalomnak állnak az ordító táltosok. Szomorú embereket vonultatnak el. Akinek a homlokán ott vigyázatlankodik a Gondolat, akinek a szemeiből új érzések máglyája világít, akire rábizonyul, hogy szívesen áldozott az Eszme idegen és ékes isteneinek: az elveszett. Azt besüllyesztik a mélységes, a piszkos, az örvénylő árba. Ave Caesar, morituri te salutant. De a halál előtt hallgass meg bennünket, Hunyadi János fia." Ez a könyv mintha azt akarná gerjeszteni bennem, hogy azért íródott, mert 2010-ben olyan váltás történt az országban, aminek már korábban be kellett volna következnie, de a szerző az új változásoknak, úgymond kormányzásnak nem igazán örül, vagy inkább úgy mondanám, hogy aggályai vannak, hiszen egy paternalista állam felé mutatnak a jelek véli talán. Dehát valóban ez a könyv legalább másfél évtizedes gyűjtőmunka eredménye, ez utóbbi gondolatok, csupán a zárófejezet kapcsán merül fel az emberben. Ez a könyv valóban azt akarja, hogy értsük a társadalom működését, s hogy a Nyugat, az másfaja társadalmi berendezkedést kiván, s alapvetően ezt a másságot mi magyarok nem értjük. Meg kellene értenünk, hogy eljussunk a túlsó partra, s ott kikössünk végre. Ez a könyv azért is íródott - gondolom - bizonyítsa Ady igazát, hogy valójában már jó ideje, de leginkább Ady óta már "fej nélküli lovasként" vágtatunk ide-oda. A könyv fejezetei arra keresik a választ, hogy általuk a szerző bemutassa, miként szerveződik, működik a Nyugat társadalma, s ezzel " hozzájáruljon a Nyugat alapintézményeivel; a demokratikus politikai berendezkedéssel, a piacgazdasággal, a versenyek, a kulturális sokféleséggel és nyitottsággal szembeni ellenérzések és fenntartások oldódásához." A 9 fejezetre tagolt könyv , amelyek lényegre törőek: KOMPORSZÁG RENDSZERVÁLTÁSA ÉS A KÖZVÉLEKEDÉS; MEGKERÜLHETETLEN ELGONDOLÁSOK AZ EMBERI TÁRSADALOM TERMÉSZETÉRŐL; A TÁRSADALOM VIZSGÁLATÁNAK NÉHÁNY ALAPFELTEVÉSE; CSELEKVÉS, EGYÜTTMŰKÖDÉS, VERSENY, PIAC NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ MINT EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS VERSENGÉS A TÁRSADALOM FUNKCIONÁLIS TAGOLÓDÁSA; SZERVEZŐDÉSI MÓDOK A TÁRSADALMI FUNKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA; TÁRSADALMI ALRENDSZEREK SZERVEZŐDÉSE; A TÁRSADALMI RENDSZER EGÉSZÉNEK SZERVEZŐDÉSÉBEN. A szerző rendkivüli módon törekszik arra, hogy kifejtse a Nyugat társadalmának sokféleségének érzékeltetését, hogy miért mások ők, mint mi vagyunk. Arra keresi a választ, hogy ott miként értelmeződik a demokrácia és a rend. A szerző nyelvész-szociológus, kommunikációkutató, az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport főmunkatársa, egyetemi magántanár (ELTE), a Jel-Kép című kommunikációtudományi folyóirat főszerkesztője. A szerző nem szeretné, ha munkája a kapitalizmus, a verseny, az individualizmus, a liberalizmus sokféle kritikájával szemben a nyugat egyoldalú apológiájának, esetleg más civilizációk lebecsülésének tűnne, mindazonáltal nem rejti véka alá azt a meggyőződését, hogy a nyugati típusú társadalomfejlődés, ha voltak is pusztító kisiklásai, az emberi tehetségnek, a szabadságnak és a jólétnek a történelemben korábban és másutt nem tapasztalt kibontakozását hozta magával. Most csak azt kérdem meg, hogy Ady 1905-ben írt publicisztikáját, ma hogyan kell értelmezni. Talán ahogy akarom éppen a mostani vagyis aktuális helyzetnek megfelelően vagy másként? Ez bennem azért nagy dillema, mert azért még mindig kérdés bennem, hogy ez a kompország az a Kompország? Kérdések özöne motoszkál azért bennem, azt hiszem Ady is újbol kérdezne sokmindent. Egy világos, hogy NYUGAT az más. A Nyugat a veszteséget is győzelemként ünnepli. Én láttam Párizsban, hogy a veteránok a L'arc de Triumpf íve alatt, nem csupán az igazi diadalokat, hanem a veszteségeket is emelt fővel ünneplik. Őket nem alázta meg Európa, nem tudta megalázni.
Nagyon érdemes elolvasni ezt a könyvet, de nem egyszerre. Azt hiszem fejezetenként visszatérek még, mert valóban alapkönyvnek tekintem a Nyugat és a mi Keletünk megértésében, még akkor is, ha sok kérdésre nem kapok választ, vagy úgy tűnik nem is szabad megkérdeznem, mert akkor nem vagyok NYUGATi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése