Grecsó Krisztián könyve

Mellettem elférsz

Nem kis várakozással vettem kézbe Grecsó Krisztián új könyvét, ami a Magvetőnél mostanság jelent meg. Máris óriási az érdeklődés körülötte. Valószínű, hogy Grecsó most is valami fantasztikusat alkotott, ha ennyien szólnak, írnak róla, s viszik a könyvét a boltokból.

Mi a titka a nagy odafigyelésnek vajon? Az, hogy körbejárja ezt a békési-csongrádi tájat, Budapestet, az országot, a Kárpát-medencét? Nem hiszem, hogy ennyi lenne. Valamire rátalált Grecsó Krisztián. Ez a család. Érzi, hogy jó családi kapcsolatok nélkül egyedül marad a világ minden veszedelmével szemben. De milyen ez a család? Nem álomcsalád! Feltérképez, méricskéli viszonyát az itteni léthez, s aztán eljut, vagy mindig is ott volt a leglényegesebbnél, hogy az ősök mit adnak, mit adtak. Ez is lehet. De ennél több, sokkal több dolog van benne.. Vagy az, hogy feltárja a család sok-sok rejtett titkát, melyek hatásait, lényegi elemeit magában hordozza az ember. Talán az, hogy annyira levetközteti önmagát, hogy már-már zavaró, mikor életének szerelmi szálait, vagy talán éhségét kitárja, feltárja (kinek, hogy tetszik!) az olvasó előtt, hogy élvezze. Talán az, hogy önmagát marcangolja, boncolgatja, hogy milyen a testi-lelki-gondolati viszonya a múlthoz, jelenhez, s mit hordoz, ad át a jövőnek. Ez mind-mind lehet, sőt benne van a regényben. Talán az, hogy a 20. századi társadalmi megosztottságban egy perifáriára jutott (szegénysége miatt!) réteg, miként torzul el még jobban!

Ezen a ponton nekem már több ez a könyv, mint családregény. Sőt! A család csak ürügy, hogy elmondjon Grecsó valamit a magyar valóságról. Az az igazság, hogy nagyon irigylem Grecsót, hogy rátalált erre a szálra, mert én már régóta mondom, hogy a magyarság sorskönyvét kellene egyszer már megírni. A sors pedig az apró sejtpárokban, csoportokban rejtezködik, a családokban. A történelem forgatagában, az emberi élet lehetetlenségeiben vergődő család előbb vagy utóbb elvezet a társadalom elsivárosodása, az elidegenedés a, a magányos vergődése felé. A szétmorzsolt, megtépett, lehetetlenné tett család csak olyan nemzetet tud aztán alkotni, amilyenné lettünk már mi is. Ámbár Mikszáth is felvillantotta a korabeli családos történetek útjelzőit, amit Móricz aztán még inkább boncolgatott, de Grecsó ettől már messze elment. Ő mélyebbre ás, és egészen más rétegeket tár fel. Ott még az okozók pökhendisége volt a középpont, amely aztán nemzeti katasztrófához vezetett, itt már a TÖMEG a tét, ezzé lett. Ezt a végső formát az úgynevezett szocializmus formálta olyanná, hogy létrejött az arctalan emberek jelentős csoportja. Ezt csak fokozta a globalizáció hatása, mert egyre silányabb tömekultúrán nevelkedve, nem lehet hitet, mítoszt, családi-nemzedéki köteléket létrehozni. Tehát Grecsó abban a rétegben végez feltárást, amely az 60- 70 -es évekre kialakult, s eredményezte az utóbbi 20 év abszolút reménytelenségét. Mit tehet? Elmegy, de szerintem inkább elmenekül a nagyvárosba, Pestre, de nem nyugszik meg ott sem, mert az sem igazán éltető közege az emberi léleknek, s minduntalanul vissza-visszatér úgymond a "telepre" vidékre, az övéi közé. Tehát nincs megoldás, csak vergődés két világ között, amibe lépten nyomon beleszólnak a gének adta parancsok.

Persze erről álmodni sem mert Mikszáth és Móricz, mert nem is hihették ők, hogy ilyenné fajul el a mi világunk. A telepiek világa, ahonnan Grecsó elindult az a közeg, amelyet kialakítottak a kor mozgatói erői úgy a 19. századtól elindulva a 20. század végére. Sok ilyen telepi világ volt és még van, ahol néha álmodoznak, hogy kitőrnek:

"Azért jöttem el a telepről, mert gimnáziumba akartam járni. Aztán azért, mert magányos voltam, végül és véglegesen azért, mert nem találtam hozzám illő nőt. Mocorogtam, mint az üvegbe zárt bogár..." Itt az a pont ahol megváltozik a regényhős helyzete, s lesz "folytatója" a családi örökségnek, vagyis élni kezd öntörvényűen. Kitőrt, mert elkezdett valami mást csinálni, ami már nem a telepi élet. Voltak már kitörési kisérletek a családban,

Nos innen indult, s ide tér Grecsó, hogy kiderítse, micsoda sorsok, micsoda gondolkodások, micsoda élésmódok, milyen ősök, milyen sorstörténetek nyomai lüktetnek agyában, áramlanak a vérében, hordozzák a génjeiben. Ő elindult, kitőrt. Vajon ismétlődik-e valami.

Ez a könyv arról is szól, hogy évszázadok, de leginkább az utolsó száz év, hogy szívott ki belőlünk minden erőt, minden tartást, minden világraszóló alkotási vágyat. A mítoszunkat vették el. Erről ír Grecsó Krisztián, mert Grecsó ősei, megalázottságuk, kapaszkodásuk, kuszáltságuk, telepiségük megnyilvánulásaiban az a magyar (kárpát-medencei) társadalmi réteg, amelynek gerincét megroppantották, mások és az itthoniak egyaránt tették folyamatosan. Az első gerinctörést az I. világháborut lezáró trianoni béke jelentette. Ámbár annak a nemzedéknek még mindig volt teherbírása (déditatáék világa)

Családtörténetek sora adja a családregény jellegét (Márton tata történetei, nem mások, mint a 20 századi tömegesedés, vergődés, kiszolgáltatottság történetsorozatai.)

Az írói hitelességre törekvés érdekes, és fontos eszköze lett itt is a Napló fikció. Bizonyára van napló, de lényegtelen a létezése, hiszen csak írói eszköz, hitelesít.

Megszerettem Grecsó könyvét, már csak azért is, mivel egy sokunk által megélt, átélt világot helyez a fókuszba, hogy lássuk, mivé lettetek, milyenek voltatok. Egy nagy daráló részei voltatok és voltunk, s lettünk töltelék.

Eszembe jut, hogy az emberek a sok megaláztatás után mennyire önként és úgymond dalolva mentek be a rendszerbe, mely annyira átszőtt mindent, hogy ma is itt él velünk.
Ui. A napokban volt a könyv bákéscsabai bemutatója. Hívtak, de nem tudtam elmenni, mert kerekesszékkel autóbuszra, vonatra nehezen tudok felmászni (Nesze neked esélyegyenlőség!) Kocsival pedig a 380 Ft-os benzinnel! No és a nyugdíjam hol marad ettől. Így aztán nem mentem, pedig szerettem volna kezet szorítani Kriusztiánnal! Lám ez is egyfajta telepiségi élet. Úgy látszik a dolgok ismétlődnek!)