Hirek

2011. március 28., hétfő

Versíró pályázat

Orosháza Város Önkormányzata, a Helios Alapítvány és a Justh Zsigmond Városi Könyvtár Jászay-Horváth Elemér (1888-1933) orosházi születésű, a Nyugat című folyóiratban éveken át publikáló költő emlékének ápolására versíró pályázatot hirdet A pályázatra a magyar tájköltészet hagyományaira alapozott, az alföldi táj szépségének és különlegességének, valamint az itt élő emberek és a táj viszonyának, anyanyelvünk finomságával, játékosságával és képi kifejező erejével megalkotott verseket várunk. Pályázó legfeljebb három olyan hagyományos, vagy modern formájú (haiku, tanka, epigramma, rubái stb. esetén versfüzérrel – egy füzér 4 kis vers) verssel, vagy három egymáshoz kapcsolódó versfüzérrel pályázhat, amely nyomtatásban eddig nem jelent meg, és azt korábban más pályázatra sem nyújtotta be. A pályázaton bárki részt vehet, aki Orosházához és a kistérségéhez kötődik, valamint olyan költői mondanivalót fogalmaz meg, ami megfelel a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2011. május 16. A pályaműveket 1 példányban, A/4-es lapméretben, jeligével ellátott nagyalakú borítékban kell az alábbi címre postán beküldeni: Helios Alapítvány 5900 Orosháza, Martinovics utca 10. valamint a heliosalapitvany@gmail.com címre, elektronikus levél mellékleteként elküldeni. A nagyalakú borítékban a verssel együtt el kell helyezni azt a kisalakú, zárt borítékot is, ami a jeligével együtt tartalmazza a szerző nevét, lakcímét és más elérhetőségét (telefon vagy e-mail). A beérkezett alkotásokat szakértőkből és a kistérség településeiről delegált bíráló bizottság értékeli. Ünnepélyes eredményhirdetés 2011. július 12-én, az Orosháza Fesztiválon elhangzó versműsor keretében történik. Az eredményhirdetés pontos helyéről és idejéről minden pályázó értesítést kap. A szervezők a legjobb versekből válogatva, 2012 karácsonyára kötetet terveznek kiadni

Nincsenek megjegyzések: