Krúdy

Krúdy Gyula A podolini kísértet

Most, hogy hosszú csend után ismét írok, okai vannak. Leginkább a magam testi kopása a fő okozója a kihagyásoknak, no és még ezernyi gond és baj, amivel küszködök. Az idei nyaram egy része is úgy telt, hogy néhány kórház vendégszeretetét élveztem. Persze ezzel megismertem a magyar ilyetén egészségügyi ellátás sokféleségét. Egy biztos dolog azonban van mindenben, hogy szegényes körülmények között is elviselhető az élet ott, ha olyan a "dolgozók" hozzáállása.

No erről inkább máshol és más helyen elmélkedek ( pl.Az Orosházi Napok Tükrében)

Békéscsabán a kórházban olvastam el újból Krúdy könyvét (Emese unokám küldte be, hogy nehéz napjaimat enyhítse ezzel. De jól tette! Panka keresztrejtvény folyóiratot hozott, hogy elmémet mozgassam. Az is jó volt. Jól esett tornáztatni az agytekervényeket).

Nos a könyv, amit egy nap alatt kiolvastam, azért is érdemel nálam most figyelmet, mert valami különös hangulatot tudott bennem ébreszteni. Persze Krúdy mindig ezt teszi velem, de gondolom mással is, ha szereti Krúdyt olvasni, no és ha szeret az ember töprengeni az elveszejtett világon. Azt hiszem Krúdy villantja fel leginkább lelkünk benső világát, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek, itt Közép-Európában. A kiteljesületlenség, valami nagy nagy álom szétfoszlott, s maradt csupán egy kis felhőcske az égen, további éltetőnek. Megérzi az ember a könyv által a birodalmat, s hogy mennyire ingatag volt. Hogy létünk a világban nem más mint apró pihék, felhőcskék lebegése, aztán eltűnik minden, csak az emlékezet szárnyán repdesik egy darabig köröttünk.

Úgy tartják számon, hogy ez a könyv volt a szerző első regénye, s 1900-ban íródott. Most én 112 évvel később olvastam el ismét a könyvet, s érdekes módon az ódon hangulatú Szepesség világa mintha a széthullás előtti Monarchiát idézte volna tökéletesen. Lám ez már egyfajta utóhatása a regénynek, annak a regénynek, amelynek, mint a szerző más románjainak  sem, nincs rövidre fogható cselekménye. Laza hangulatszálak keringenek körülöttünk, ahogy olvassuk a könyvet magával ragad bennünket egy sejtelmes borzongató lebegés, amitől nem félünk, mint a kísértetetktől általában, hanem a maga misztikumával inkább kíváncsivá tesz.  a kilétére és mibenlétére. S most a töprengésben ugrok ergy nagyot. 1900-as évek angol, francia irodalmában érdekes módon egészen más világ jelenik már meg. A középkori, feudális élet, mert még ott is van, már jobban ötvöződik egy más világszemlélettel. Ott már túl vannak az ipari forradalom nagy eseményein, itt erről nem esik szó még erről.

Krúdy Gyula ezt a könyvét nagyon régen, pontosan 1900-ban írta. Podolinban egyetlen kocsma van, évszázados kocsma. Itt valamikor lengyel hercegek mulatoztak. Mert a nagy Német-római Birodalom császára, Zsigmond király annak idején szorultságában zálogba vetette Podolint és mellette 12 szepességi várost. Évszázadokon keresztül sem a lengyel király, sem a magyar királyok és Habsburgok ügyet sem vetettek a városkára, megállt az idő, de élték az emberek a maguk életét. A városka alatt csörgedezett a hűtlen Poprád folyócska, de az is kifele szaladt erről a vidékről, amíg a többi befelé a nagy magyar Alföldre. Történt aztán, hogy Mária Teréziának eszébe jutott az elzálogosított Podolin és a 12 város. Küldött egy szekér aranyat a lengyel királynak, és visszaváltotta a várost. A podoliniek csak néztek, és megjegyezték: nini, de furcsa, asszony királya van az országnak. Ilyen még nem volt.

Furcsa dolga a világnak, hogy egykori nagy országunk minden  _ vagy szinte minden - mozgatórugója a mostani határokon kivülre esik ma már. Tovább az is izgalmas kérdés, hogy manapság ki emlegetné már Podolinit, ha nincs ez a regény. S ki emlegetné Lublót, ha 1892-ben Mikszáth Kálmán is nem ír egy hasonló sikertörténetet, s éppen annak is eseményhelye a Szepesség.

Lengelyország és a Monarchia határán  van Podolin, ahol áll az idő, hiszen határváros, s hol ide tartozik, hol oda. Minek akkor építeni! Az emberek, polgárok élik hétköznapjaikat, s átsző mindent egy-egy legenda.  Itt csend van, öreg, ódon házak még a középkort idézik, s a falak között még ott lebegnek az ősök szellemei. A középontban talán Riminszky Kázmér a poodolini polgárok leggazdagabbikja áll, és a Nizséri várhoz kötődnek az események.

Krúdy Gyula Nyíregyházán született 1878-ban egy ügyvéd és egy szobalány első gyermekeként. Krúdy Nyíregyházán látta meg Isten szép világát, majd a gyönyörű városban, Szatmárnémetiben járt iskolába, és Podolinban. Innen hát a tömérdek ismerete, története és legendája annak a magyar írónak, aki kétségkívül párját ritkítja meséivel és történeteivel. Bizony-bizony, 1878 szörnyű régen volt. Nagy- Magyarországot az itteniek sosem felejtették el. De induljunk el ama mondabeli vörös postakocsin Podolin utcáin.

Volt egy ház a városkában. Ezt a házat „talán Zsigmond király óta sem festették. A kapuja ennek is zárva volt, mint a többieké általában. Mintha örökösen attól rettegtek volna a lakosok, hogy valamelyik órában ellenséges hadak csapnak le a városra, és kirabolják a házat. Legalábbis akkora vasrácsok voltak az ablakon, mintha hosszú ostromra volnának berendezkedve. Hiába, őket a békés idők meg nem csalják! Egyszer mégiscsak átcsap a határon valamely ellenséges sereg; aztán az ellenfél nem kér, hanem visz mindent, ami a keze ügyébe akad. A sárga háznak a kapuja tehát csöppet sem volt nagyobb gonddal bezárva, mint a többieké. A kapu felett három kőből faragott kutyafej emelte még a háznak külső díszét. Közönségesen Riminszky háznak hívták a házat, és bennelakóját Riminszky Kázmérnak.
Riminszky Kázmér volt a leggazdagabb podolini polgár. Az alföldi embereknek a gazdagsága földekben, gulyákban, ménesekben fekszik. De hát itt nincsenek se földek, se gulyák, se ménesek. (Habár némelyek tudni vélték azt is, hogy Riminszkynek nagy birtoka van valahol Szeged alatt, amelyet bérbe adott.) Miben volt Riminszkynek a gazdagsága? Juhnyájakban, amelyek kora tavasztól késő őszig a hegyek között tanyáztak, aztán elvitték őket a majorságokba.”
Az első szereplő tehát Riminszky Kázmér, a gazdag podolini polgár. A második bájos szereplő Prihoda Anna, a kis tótocska leányka. Az apja furfangos ember volt, és kivándorolt Amerikába. Prihoda Anna már 15 éves volt, anyjával élt együtt, de a mama egyszer csak meghalt. Árvaságra jutott Ancsurka, Prihoda Anna. A világnak indult. Havas, téli szepességi tájon vándorolt kis batyujával, majd egy út menti keresztnél megállott, és a hóba borított kereszt előtt térdre borult, és esengően nézett a megfeszített Megváltóra. Pontosan írja le a fohász történetét Krúdy Gyula. „Ugyan kihez fordulhatott volna máshoz tanácsért, amikor ilyen nagy út előtt állott? Leoldozta a batyut nyakából, odatérdepelt a hóra a feszület elé. A feszületen vastagon feküdt a hó, és a nagy hidegben dideregni látszottak a Megfeszített mezítelen tagjai. Valami jólelkű vándorlegény ugyan egy rongyos, színehagyott kendőt felakasztott a feszületre, de hát mit ér egy csöpp rongyos kendőcske a csontig járó hidegségben? A megfeszített szemei lehunyvák, pedig Ancsurka forró fohászkodásában mindig csak azt nézte, vajon nem pillant-e reá csak egyetlen egyszer is az elhagyott szegények régi pártfogója? Károgó varjúcsapat szállt fel a közeli mezőkön, sebes vágtatva suhant el egy csengő szán Ancsurka mellett…
A valóságban ilyen módon ez a város nincs, mert ami a regényben van, azt Krúdy teremtette.

.Podolin Krúdy tollán a múlt, a csodák városa. A regény hősnőjének, a hajdani óráslány, majd műlovarnő, később férfiruhába öltözött várúrnő, végül pedig eleveneket büntető-jutalmazó kísértet, Wart Erzsébetnek az alakja Jókai és Mikszáth romantikáját idézi, de a hangulat, amely végigömlik a regényen, Krúdy műveinek jellegzetes atmoszférája, „az élet álom” költőjének varázslata. A podolini kísértet Krúdy ifjúkori regényei közül a legszebb és legmaradandóbb írás: népszerűségének és halhatatlanságának ez a titka.

Úgy hiszem, hogy Krúdy nagyon tudta, hogy a legendákat kell megragadni, s abból kikanyarítani annyi valóságot, amennyi az ő mondanovalójához szükséges. Dehát ezt tudta Jókai, Mikszáth, Móricz, Németh László és a többiek is. Németh László nevét szándékosan helyeztem ide, mert régóta játszom azzal a gpondolattal, hogy mennyivel lett volna másabb a szellemi élet, ha anno Németh László Orosházán telepszik le, s nem Hódmezővásáráhelyen. Mert első körben Orosházára pályázott, de itt nem fogadták. (Lásd Keller József- Fülöp Béla:A gimnázium története Orosházán 1933-1996. 2000.  ....oldal)

Krúdy könyve mindenképpen olvasni való és én csak azt sajnálom, hogy Orosházának nincs olyan emblemetikus alkotása, ami ezt az alföldi vidéket is felemelte volna. Mikszáth volt itt egy fél napot, Gyopárost is meglátogatta, de mivel nem talált semmi érdekes dolgot, hát többé nem tért vissza. Darvas művei ebben a rangsorban Mikszáth -Krúdy- Jókai.- Móricz mélyen alul maradnak...(de erről majd máskor, mert megérné!) 

Meg kellene írni Kísértetek Orosházán címmel egy könyvet, ha megérné a fáradságot a történet.
S végül még el kell mondjam azt, hogy Krúdyt azért szeretem, amiért Tamásit, Sütőt, Giont, Mikszáthot,  stb mert fel tudtza az ember lelkét emelni. Ott a pere,vidéken is erőt öntött a magányosságba. Itt az Alföldön mi okból meg nem mondhatom, de Darvas szavaival élve vakontúrások mögül szemlélték a világot. Hát ez Magyarország és a magyarság baja is, hogy honnan nézzük a dolgokat. S Darvas sem arra búzdított, hogy emeljük fel tekintetünket, hanem inkább elégedetlenséget szított, amiből egyébként is volt elég. Mert hát olyan a világ,. hogy legtöbb mindig az elégedetlenségből terem, hogy nincs, de nem mutatja, hogy hogyan tegyél, hogy legyen.
Podoilinban mostanában csend van, ki tudja, hogy még beszélnek-e magyarul, ki tudja került-e emléktábla Krúdy iskolájának falára, s ki tudja, hogy a podoliniek ezt a Krúdy-históriát ismerik-e, akarják.e ismerni.

Krúdy Gyula: A podolini kísértet , Népszabadság könyvek. 2007.

Tetszésindexem: 10 pont