Hirek

2010. július 19., hétfő

A város leírása

A város láthatatlan mintázata
( Pécs városa mint az emlékezet helye)
A könyv frappáns alcíme keltette fel bennem az érdeklődést a könyv iránt, annál is inkább izgatott a dolog, hogy már hónapok óta foglalkoztat az a különös gondolat, hogy milyen erővonalak mentén alakulnak ki egy-egy településhez, történetesen egy városhoz való kötődések bilincsei, avagy mikor nem jön létre a kötés. Mindezt én Orosháza vonatkozásában vizsgálom egy ideje, s bevallom a gondolkodásban nagy segítséget jelent ez a tanulmánykötet.
Most is közös kiadványról van szó: Gondolat Kiadó és a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék összefogásával, szerkesztették Havasréti József, K. Horváth Zsolt és Szíjártó Zsolt.
A szerzőcsoport így ír a kötet előzményéről:"Egyik meghatározó intelektuális forrásunk az ismert francia történész, Pierre Nora által elindított, szerkesztett, 1984 és 1992 között kiadott, három részre tagolt (A köztársaság, A nemzet, Több Franciaország), hétkötetes mintegy130 szerző által jegyzett Les lieux de mémoire (Az emlékezet helyei) című vállalkozás volt.
A megközelítés filozófikus, és eltérő a történelemtudomány által végezhető múltfeltárásnak. " a múltat nem lezárt, a jelentől a tudományos megismerés sterilitása miatt izolált tárgyként értelmezte, mint a történelemtudomány, hanem teret engedett a jelen szemszögének is: arra kérdezett rá, mit jelent a mának ez a múlt, milyen populáris képzetek, politikailag és ideológiailag motivált jelenségek, esetleg torzítások alakították, formálták a francia társadalom elképzelését. Így került a történész tárgylencséjére az emlékezet maga."
"Lieu de mémoire" fogalom jelentése talán ez lehetne emlékezethely vagy az emlékezés helye. Az emlékezés tárgya: a város, térben és időben. De az emlékezés ennél elvontabb dolog, mert kellenek olyan közös vonások, vonulatok, ami létrehozza az emlékezést, s esetenként az szimbólikus tartalommal telik meg.
Egy városról alkotott írások sora létrehoz egy új értelmezési lehetőséget, lélekkel vagy lélektelenséggel tölti meg azt. Pécs esetében Kerényi Károly ókortudós, Rubin Szilárd író, Csorba Győző költő áll a fókuszban vagyis az ő viszonyukat elemzik Pécs városához. Sazt hiszem itt a lényeg, amikor a láthatatlan mintázatról beszélünk! Vagyis ők, hogyan formáltak egy pécsi képet, és milyen annak a tükörképe a pécsiek lelkében, életében.
A kötet felosztása az ÍRÁS, KÉP, UTÓPIA, NYOM. éppen ezeket a sajátos vonulatokat állítjaa középpontba, sadják meg egy város karakterét.
Másként megfogalmazva a dolgot egy település lenyomatát, mindig a szellemi világ adja meg,ha annak van kisugárzása, akkor lesz lenyomata, mintázata. Ha nincs, akkor a kiábrándultság lesz urrá.
Nos ezt a mindig aktuális politika segíthet (csak segítheti, de nincs joga beleszólni!) avagy nem. Ha nem tudja segíteni, akkor elmegy a szellemi tükör, s kihalt lesz világ.
No és kinek ajánlom? : mindenkinek, akit érdekel a városa, aki keresi a város lelkének megközelítési lehetőségét. De különösen ajánlom azoknak, akik építik, átépítik a városokat, településeket. Százszor is meg kellene gondolni, hogy mikor végzünk az építéssel lélekrombolást, lélekpusztítást!

Nincsenek megjegyzések: